christianmusichits.com
Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye * Egri Főegyházmegye Karácsony van. Megszületett Jézus Krisztus, az ő születésének öröme tölti el a szívünket, tölti be egész életünket, mert megértettük, hogy ez meghívást jelent arra az Isteni életre, amit ő él örökké – fogalmazott Ternyák Csaba érsek karácsony első napján, december 25-én az egri bazilikában bemutatott ünnepi szentmise elején. Ami az éjszaka történt, nem álom volt. Valóban megszületett a Szabadító: nem vagyunk már "kozmikus árvák", nem vagyunk egyedül, mert velünk az Isten – mondta homíliájában a főpásztor. – Új világ köszöntött ránk. Isten köztünk ütötte fel sátorát. (…) Egyszerre feltárulkozó, ugyanakkor rejtőző Isten ő, akkor is, amikor emberré lett. Velünk van, mégis rejtőzködik, s micsoda rejtekhelyet talált: egy csecsemőben, egy elhagyatott istállóban. Az egyszerű pásztorok megtalálták és felismerték őt. Erre van szükségünk ahhoz, hogy Istennel találkozhassunk: Isten nem egy távoli, félelmetes kényúr, akinek abban telik kedve, hogy minket büntessen.
A kvádok ellen hadakozó Marcus Aurelius, a filozófus császár az Esztergommal szemben a Dunába torkolló Garam mentén írta elmélkedéseinek egyes részeit. A tizedik században Géza fejedelem ide, a korábbi római erőd alapjaira helyezte székhelyét. Szent István kis legendája szerint itt született meg fia Vajk, akit itt kereszteltek meg Istvánnak, és később koronáztak az új királyság uralkodójává, ezzel országos központtá téve a várost. Az István által kialakított egyházszervezetben az esztergomi egyházmegye kiemelkedett a többiek közül. A kezdetektől fogva érsekségi ranggal bírt, és érsekének kiváltsága lett a magyar királyok megkoronázása. István a Várhegyen felépítette az ország egyik legnagyobb székesegyházát, az úgynevezett széptemplomot, melynek védőszentje Szent Adalbert lett. Idővel a települést gazdag külföldi telepesek lakták be, akik főleg távolsági kereskedelemmel foglalkoztak. Az ő 12. századi pecsétjükből alakult ki ma is használatos címerünk. III. Béla idejében nagyobb átalakításokat végeztek váron.
Egy hely ahol gyorsan át lehet szaladni a legfrissebb magyar híreken. Egyenlőre egy automatikus Index RSS feed küldi be a posztokat. --------------------------------------------------- Hungary, News, Magyarország, Hírek
Az új honlapon nemcsak az egyházmegye vallási, kulturális és történelmi helyszíneit ismerhetjük meg, hanem szállás-, gasztro- és programajánlókat is találunk Fotó: Esztergom-Budapest Főegyházmegye Turisztikai Iroda Emellett a felnőttek a tematikus túrák során a templomok rejtett kincseit fedezhetik fel. Az eseménynaptárban a régió aktuális kulturális, vallási és szabadidős programjai szerepelnek. A személyre szabott útitervvel pedig mindenki a saját elképzelése szerint járhatja be a Főegyházmegye értékeit.