christianmusichits.com
El akarják kerülni azt is, hogy az oltás gyulladást okozzon a szervezetben. Karikó szerint ez sokkal biztonságosabb módszer, mint az eddigiek, nem lehet megfertőzödni tőle, nem tud összekombinálódni más vírussal sem a szervezetünkben. Ráadásul a vakcina minden része természetes, nincs benne semmilyen kémiai módosítás, ami ne fordulna elő bennünk. Kérdésre azt mondta, hogy a tesztek alatt komoly mellékhatása nem volt az oltásnak. A műsorban megszólalt Karikó három magyar munkatársa is, akik szintén dolgoztak a vakcinán. Ki kellett találni például, hogyan vigyék be az RNS-t a szervezetbe, milyen molekulához kössék hozzá, hogy ne bomoljon le. Szakértők előzetesen nem számítottak arra, hogy 90 százalék feletti lehet a vakcina hatékonysága, de a Pfizer/BionNTech és a Moderna is ilyen magas százakékról számolt be a klinikai 3-as fázis vége felé. Ez messze magasabb, mint az influenza elleni vakcináké. A Pfizer/BionNTech már beadta az engedélykérelmét az amerikai hatóságokhoz. 200 millió dózist már legyártottak, azt azonnal piacra dobják, ha megkapják az engedélyt.
Az oltóanyagot még még így is megéri beadatni. - írja az MTI. A magyar állami hírügynökség beszámolója szerint a helyi idő szerint pénteken kiadott figyelmeztetés szerint az oltások, különösen a második dózis után az Egyesült Államokban több esetben lépett fel szívizomgyulladás (myocarditis) vagy szívburokgyulladás (pericarditis). Június második hetének végéig több mint 1200 ilyen esetet jelentettek, főként férfiak körében. Az FDA közleménye szerint a szívgyulladást azután tették fel a lehetséges kockázatok listájára, hogy az amerikai járványügyi hatóság (CDC) tanácsadó orvoscsoportja - több hónapos vizsgálat nyomán - szerdán megállapította, hogy "valószínű kapcsolat" van a serdülők és fiatal felnőttek körében tapasztalható ritka szívgyulladás, valamint a Pfizer/BioNTech és a Moderna koronavírus-vakcinával végrehajtott oltások között. Június első felében az izraeli egészségügyi minisztérium is arról számolt be, hogy lehetséges kapcsolatot talált a szívgyulladások és a Pfizer oltása között.